Készülnek a tervek a Diósgyőri vár rekonstrukciójának második szakaszára.

Rostás László, Miskolc főépítésze – a várrekonstrukció 2014 augusztusában zárult első szakaszára utalva – elmondta: a felújítás első ütemében nem történt meg a nyugati épületszárny lefedése. Nem szerepelt a tervben a tornyok megépítése eredeti magasságukban, nem fedték be magas tetővel a palotaszárnyat, valamint nem került a tornyokra csúcsos tető. A most körvonalazódó folytatásban többek között ezek is megvalósulhatnak.

A várrekonstrukció második ütemének két szakasza van. Az első szakaszban az úgynevezett belső vár rendbetétele, szerkezeti megerősítése, szerkezeti kialakítása történik meg. A nyugati szárny boltíveinek eredeti zárókövei megtalálhatók a vártörténeti kiállításon, ezek alapján visszaépíthető az a boltozott tér, ami most a nyugati terasz fölött volt egykor.

A második szakaszban a külső vár helyreállítása valósul meg. Visszaállítják a várteraszokat és a kazamatákat, helyreállítják a külső váron belül a páros tornyokat, amelyek ma is láthatóak, valamint újjáépítik a várba vezető négy hidat a vizesárokkal együtt.

Czeglédi Ilona és Lovász Emese, a vár régészei annak idején elkészítették a vár rekonstrukciós rajzát (a képen az ez alapján készült makett), így tudományos módon lehet helyreállítani a műemléket. Azok az építészeti elemek épülnek újjá – hangsúlyozta a főépítész –, amelyek tudományos dokumentumokkal és a régészeti munka által igazolhatók.
 

Videó: A diósgyőri vár a középkorban »

A megújult diósgyőri vár

Eseménynaptár

November 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Egyéb információk

Ki olvas minket?

Oldalainkat 60 vendég és 0 tag böngészi